Fotópályázatunkra olyan találó fotót beküldeni, mely környezetünkben készült (én a szülőfalumban/szülővárosomban, ahol a környezet sajátosságát, különlegességét és szépségét is megmutatjuk, pl. én a templom előtt, barátaimmal a Tisza partján...). A fotó lehet szelfi, de lehet hagyományos felvétel is, melynek témája mi és a bennünket körülvevő környezet. Megköszönnénk, ha a fotók legalább 200–300 kB-osak lennének. Jelentkezéseteket február 19-éig várjuk, amikor megejtjük a sorsolást. Öt pályamű beküldőjét Jó Pajtás feliratú falinaptárral és notesszel ajándékozzuk meg.
Képzőművészeti pályázatunkra rajzokat várunk, témája pedig Ez az én szülőföldem. Vagyis le kell rajzolni azt az életteret, melybe beleszülettetek, és melyet feltehetően szerettek. Ez lehet a szobátok, a házatok, a falvatok, városotok jellemző, és számotokra meghatározó helye, vagy bármi, ami eszetekbe jut annak a szónak a hallatán: szülőföld. Hisszük, hogy nem nehéz a feladat, és idő is lesz bőven, munkáitokat ugyanis április végéig várjuk. Az alkotások közül szakmabeliek nevezik meg az öt-tíz legsikeresebbet, és azok szerzőit megjutalmazzuk A magyar festészet mesterei című könyvsorozat egy-egy kötetével, melyet a budapesti Kossuth Kiadó és a Magyar Nemzeti Galéria közösen adott ki.
Címünk: Jó Pajtás, Vojvode Mišića 1., 21000 Novi Sad, és jopajtas.szerk@magyarszo.com. A borítékra kérjük feltüntetni: Fotópályázat, illetve Rajzpályázat, valamint adataitokat: név, lakcím helységnévvel, irányítószámmal, iskola, osztály.
Illusztrációnkon a palicsi Süge Réka felvétele