Szűcs Imre Gyermekvers- és Prózamondó Versenyünket minden évben Udvarnokon (Banatski dvor) tartjuk meg, ugyanis ebben a bánáti falucskában született versenyünk névadója, szerkesztőségünk néhai oszlopos tagja. Az idei vetélkedő – mely immár 8. a sorban – időpontja november 10-e, a hónap második szombatja. Hűséges barátainkkal, a verseny ötletgazdájával, a zsűritagokkal, a felkészítő pedagógusokkal, a helybeli szervezőkkel máris törjük a fejünket, hogy egy feledhetetlen napot szervezzünk nektek, ahol nemcsak versenyzünk, hanem ismerkedünk, barátságokat kötünk, élménydús napot töltünk el – közösen.
Törhetitek tehát máris a fejeteket, mit választanátok a vajdasági magyar irodalomból, hisz ez a verseny jó alkalom arra, hogy vidékünk szülötteinek alkotásai se merüljenek feledésbe. Reméljük, hogy ismét szép számban jelentkeztek sok település számos iskolájából, és a vajdasági magyar irodalom egyfajta ünnepét üljük majd azon a bizonyos hétvégén.
Íme, még egyszer röviden az elvárásaink:
* A megmérettetésre A VAJDASÁGI MAGYAR KÖLTÉSZET és PRÓZA EGÉSZÉBŐL lehet művet választani. A próza másodszor jelenik meg a pályázatban, méghozzá közkívánatra. A népmese kivételével minden olyan prózai mű számításba jöhet, melynek ismert a szerzője és vajdasági.
* Egy-egy mű előadása ne haladja meg az 5 percet!
* Akár tavaly, ezúttal is egy-egy korosztályban iskolánként legtöbb egy tanuló indulhat. A tanintézmények mellett művelődési egyesületek is benevezhetik a tanulókat.
* Autóbusz indítására sajnos nincs lehetőségünk, és útiköltséget sem áll módunkban megtéríteni, de jó hír, hogy versenyünkön benevezési díj nincs.
* A versenyen természetesen részt vehet minden vajdasági általános iskolás tanuló.
* Négy kategóriát hirdetünk:
1. korcsoport: 1–2. osztályosok
2. korcsoport: 3–4. osztályosok
3. korcsoport: 5–6. osztályosok
4. korcsoport: 7–8. osztályosok.
* Felkészüléshez ajánljuk a Bordás Győző válogatásában 2013-ban közreadott Ezüsttulipán című kötetet, mely a vajdasági magyar lírából válogatott (sajnos már nem kapható), és a Szép Magyar Könyv címet tavaly elnyerő kiadványunkat, a Tigrisléleket, mely vajdasági szerzők prózájából ad válogatást. Nem mellékes: a kötet még beszerezhető (tel.
021/457-100) 400 dináros áron.
* A győzteseket ezúttal is megjutalmazzuk.
* Legkésőbb október 26-áig kell dönteni arról, kik képviselhetik iskolájukat az udvarnoki döntőn. A továbbjutók adatait (név, kor, osztály, iskola, település, felkészítő pedagógus, telefon, valamint a kiválasztott mű szerzője és címe) október 31-éig kell eljuttatni szerkesztőségünkbe.
Kérjük a tanárokat, hogy idén is vállalják fel a versenyt! Mindennemű kérdéssel hozzánk fordulhatnak a 021/457-100-as telefonszámon vagy a jopajtas.szerk@magyarszo.rs e-mail-címen. A rendezvény támogatói az udvarnoki szervezők és a begaszentgyörgyi önkormányzat, valamint a Magyar Szó Kft. mellett jeles vajdasági magyar művelődési intézmények
lesznek.
Jó készülődést, várjuk jelentkezésteket!